Szia,ez az oldal a BIG TIME RUSH-ról szól!

Mint ahogy az előbb mondtam ez egy BTR oldal.Itt mindent megtudhattok a bandáról.

             KATELYN TARVER

 

ÉLETRAJZ

Katelyn 1989. november 2-án született egy georgiai kisvárosban, Glennvilleben. Első szereplése az American Juniorsban volt 2000-ben, ahol bejutott az elsõ 10 legjobb közé. 2005-ben csatlakozott a TC Music lemezkiadóhoz, ekkor jelent meg első lemeze, a Wonderful Crazy. Az albumról az elsõ kislemez az "I'll Make It Real" volt.  2006-ban a Radio Disney-vel indult turnéra, és szintén 2006-ban a Jingle Jam turné keretein belül a Jonas Brothers-szel együtt turnézott. 2006-ban a Barbie Diaries c. rajzfilmhez, Katelyn mozgását szenzorokkal rögzítették, vagyis Barbie karaktere Katelyn mozgása által "kelt életre".  

Katelyn második albuma a "Brand New Day" 2007-ben jelent meg. Ekkor Katelyn Japánba indult promotálni az albumot. 2010-ben (Január 29.) a Nickelodeon sorozatában, a Big Time Rush-ban kapott szerepet, ahol Jo-t játszhatta el. A "Big Time Love Song"-című részben szerepelt elsőnek. Amelyet február 5-én sugároztak. 2011 júniusában hivatalosan is kijelentette, hogy visszatér egy új albummal, melynek a "A Little More Free"-címet adta. Melyen 5 szám hallható. Ebből az albumból megosztott a kíváncsi közönséggel egy számot, mely az It's Good névre hallgat. Turnézott  még idén nyáron a Honor Society és az Action Item nevű bandákkal. Katelyn az éneklés mellett modellkedik is. A new york-i Wilhelmina Models ügynökséggel áll szerzõdésben. 2011-ben a Big Time Rush 2. évadjában is megkapta Jo szerepét, melyben már gyengéd szálak fűzik Kendall-hez. De ennek vége szakad mivel a csapatnak világ túrnéja lesz és Jo kap egy ajánlatot, hogy forgasson egy filmet .De ezt a filmet Új-Zélandon forgatják, így nem látja Kendall-t 3 évig. Az epizód amelyben ez az elválás látható a "Big Time Break-Up". Ezt az epizódot 2011.június 6-án sugározták. Big Time Rush klipekben is szerepelt, melyben a karakterét, Jo-t formálja meg. Például:City is Ours (melyben Erin Sanders is szerepel, Camille szerepében), Woldwide.2010-2011-ben visszatérő szerepe volt az "No Ordinary Family" című sorozatban, melyben Natalie szerepét játsza 5 epizódon keresztül.Katelyn reklámozza a Make Believe ruhákat is.

http://26.media.tumblr.com/tumblr_ln4d0xc0f11qbdxyko1_500.jpg

  • Születési név
  • Katelyn Marie Tarver
  • Becenév
  • Kate, KT
  • Születési idő
  • 1989. november 02.
  • Születési hely
  • Glennville, Georgia, U.S.A.
  • Foglalkozás
  • énekesnő, modell, színésznő
  • Családi állapot
  • hajadon
  • Partner
  • Nem Publikus
  • Magasság
  • 168 cm
  • Eredeti hajszín
  • Szőke
  • Szemszín
  • Barna
  • Csillagjegy
  • Skorpió


  •  





    Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 1
    Tegnapi: 8
    Heti: 9
    Havi: 20
    Össz.: 23 796

    Látogatottság növelés
    Oldal: Katelyn Tarver
    Szia,ez az oldal a BIG TIME RUSH-ról szól! - © 2008 - 2024 - different.hupont.hu

    A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

    X

    A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »